Ryan részletesen beszámolt az illegális pókerjátszmákról, a fenyegetésekről és a vérrel végződő találkozóról.
Amikor kimondta Victor Hale nevét, Daniel ökölbe szorította a kezét.
– Ismered őt? – kérdeztem.
– Sajnos igen.
– Honnan?
Daniel néhány másodpercig hallgatott.
– Hat évvel ezelőtt a legjobb barátom volt.
A gyomrom összerándult.
– Tessék?
– Együtt alapítottunk egy befektetési társaságot. Victor tehetséges volt, ambiciózus és gátlástalan. Én túl későn vettem észre, milyen ember.
Evelyn átvette a szót.
– Hat éve Victor több millió dollárt sikkasztott el a vállalatból. Amikor Daniel rájött, feljelentést akart tenni.
– És mi történt? – kérdeztem.
Daniel keserűen elmosolyodott.
– Aznap este meghalt a húgom.
Csend lett.
– Sarah huszonhárom éves volt – folytatta. – Egy jótékonysági rendezvényről tartott hazafelé. Lerobbant az autója egy elhagyatott országúton.
A hangja megremegett.
– Felhívott. Segítséget kért.
– És?
– Éppen Victorral tárgyaltam. Veszekedtünk. Azt mondtam Sarah-nak, hogy hívjon taxit, és később visszahívom.
Daniel lehajtotta a fejét.
– Soha többé nem beszélhettem vele.
A szemem megtelt könnyel.
– Mi történt vele?
– Egy másik autó elütötte. A sofőr elmenekült. A rendőrség soha nem találta meg.
Evelyn halkan hozzátette:
– Daniel mindig gyanította, hogy Victor állt mögötte, de bizonyítékunk nem volt.
Ekkor Ryan furcsa hangot adott ki.
Mindannyian felé fordultunk.
– Mi az? – kérdeztem.
Az öcsém az arcába temette a kezét.
– Tegnap este hallottam valamit.
Daniel megmerevedett.
– Mit?
– Victor telefonált. Azt mondta valakinek, hogy „a Mercer lány ügyét már egyszer elintéztük, a bátyja pedig most sem fog tudni bizonyítani semmit”.
Daniel egyetlen mozdulattal felállt.
Az arca olyan hideg lett, hogy szinte megijedtem tőle.
– Evelyn, hívd fel Bennett nyomozót!
Az ügyvédnő azonnal elővette a telefonját.
– Daniel – szólítottam meg halkan. – Ugye nem akarod egyedül felkeresni Victort?
Rám nézett.
– Hat éve várok arra, hogy megtudjam az igazságot.
– És ha megöl?
Nem felelt.
Ekkor megcsörrent Ryan telefonja.
Egy üzenet érkezett.
Egy fénykép volt rajta.
Én álltam a tegnap esti buszmegállóban, Daniel autója mellett.
Alatta egyetlen mondat szerepelt:
„Mondd meg Mercernek, hogy rossz nőt választott.”
Az arcom elsápadt.
Daniel elvette Ryan telefonját, és hosszasan nézte a képet.
– Victor figyelt téged – mondta.
– Miért?
A férfi a szemembe nézett.
– Mert tudja, hogy fontos vagy nekem.
– De hiszen alig ismerjük egymást!
Daniel keserűen elmosolyodott.
– Lehet, hogy te alig ismersz engem, Claire. Én viszont már majdnem egy éve ismerlek.
Nem tudtam megszólalni.
– Amikor először találkoztunk a boltban, éppen Sarah halálának évfordulója volt. Aznap mindenki elkerült, mert tudták, milyen hangulatban vagyok.
Rám nézett.
– Te nem tudtad, ki vagyok. Csak észrevetted, hogy rossz napom van, és a kávém mellé odatettél egy szelet süteményt.
Halványan emlékeztem.
– Azt mondtad, hogy néha egy kis édesség is segít átvészelni egy nehéz napot.
Daniel hangja elcsuklott.
– Sarah mindig ugyanezt mondta.
Könnyek csordultak végig az arcomon.
– Daniel…
– Azóta hetente többször visszamentem. Először csak azért, mert emlékeztettél rá. Később azért, mert látni akartalak.
A szobában senki sem szólt.
Aztán Marcus telefonja megszólalt.
Meghallgatta a hívót, majd komoran közölte:
– Victor emberei már a ház körül vannak.
Az ablakhoz rohantam.
Két sötét terepjáró állt a parkolóban.
Az egyikből kiszállt egy nagydarab férfi.
A kezében telefon volt.
Felnézett egyenesen a lakásunk ablakára.
És elmosolyodott.
– Most azonnal mennünk kell – mondta Marcus.
Daniel megragadta a kezemet.
– Claire, bízz bennem!
Nem volt időm gondolkodni.
Összekaptam a táskámat, Ryan pedig felvette a kabátját.
A hátsó lépcsőn indultunk lefelé.
A második emeletnél azonban egy férfi állta el az utunkat.
– Hová ilyen sietősen?
Marcus azonnal elém lépett.
– Menjen vissza!
A férfi vigyorgott.
– Victor úr csak beszélgetni szeretne.
– Akkor hívja fel az ügyvédemet – mondta Daniel.
A férfi hirtelen a kabátja alá nyúlt.
Marcus gyorsabban mozdult.
Egyetlen ütéssel a falhoz szorította, és kicsavarta a kezéből a fegyvert.
Felkiáltottam.
– Futás! – ordította Marcus.
Lerohantunk a lépcsőn.
A parkolóban már egy másik autó várt ránk.
Alig ültünk be, a két terepjáró elindult utánunk.
A következő percek rémálomként maradtak meg bennem.
Csikorgó gumik.
Piros lámpák.
Motorzúgás.
Ryan görcsösen kapaszkodott az ülésbe.
– Meg fognak ölni minket!
Daniel a telefonnal a fülén beszélt.
– Bennett, most! A második járműben vannak!
Ekkor a mögöttünk haladó terepjárókat rendőrautók vették körül.
Szirénák hasítottak a reggeli forgalomba.
Az egyik terepjáró megpróbált menekülni, de egy kereszteződésnél útját állták.
Marcus lassított.
– Biztonságban vagyunk.
Én azonban még mindig remegtem.
Daniel megfogta a kezemet.
– Sajnálom, hogy ebbe belekevertelek.
– Nem te kevertél bele – suttogtam. – Hanem Victor.
A következő három napot Daniel egyik biztonságos ingatlanában töltöttük.
Nem palota volt, hanem egy csendes, őrzött ház Nashville külvárosában.
Evelyn közben a rendőrséggel dolgozott.
Ryan vallomást tett, és átadta a telefonját, amelyen több fenyegető üzenetet is találtak.
