– Láttam, ahogy spanyolul beszélgetsz az éjszakai takarítóval, mert tudod, hogy hiányzik neki a családja. És azt is láttam, amikor a szünetedben segítettél egy hajléktalan veteránnak kitölteni egy támogatási kérelmet.
Zavarba jöttem.
– Maga elég sok mindent észrevesz.
Daniel egyenesen előre nézett.
– Téged mindig észreveszlek.
A szívem furcsán dobbant.
Nem tudtam, mit mondjak.
Amikor megérkeztünk a házam elé, Daniel elővett egy névjegykártyát, és felírt rá egy telefonszámot.
– Ez a közvetlen számom.
– Nem fogok pénzt kérni magától.
– Nem is ezért adom.
– Akkor miért?
– Mert holnap reggel felébredsz, és rájössz, hogy új munkát kell keresned. Ismerek embereket, akik megbízható munkatársakat keresnek. Nem ígérek semmit, de szívesen megnézném az önéletrajzodat.
Sokáig néztem a kártyát.
– Minden síró nőnek felajánlja ezt, akit buszmegállókban talál?
– Nem.
– Ez jó válasz.
– És igaz is.
Már majdnem kiszálltam, amikor hirtelen megkérdeztem:
– Daniel, miért állt meg mellettem?
A férfi arca megváltozott.
Mintha egy régi seb szakadt volna fel benne.
– Mert hat évvel ezelőtt valaki más mellett nem álltam meg.
Mielőtt újabb kérdést tehettem volna fel, halkan hozzátette:
– Jó éjszakát, Claire!
A Mercedes addig várakozott, amíg be nem értem a lépcsőházba.
Odafent a hűtőszekrényre tettem a névjegykártyát.
Eszem ágában sem volt felhívni.
Másnap reggel azonban minden megváltozott.
Reggel nyolc óra tizenkét perckor valaki olyan erővel verte az ajtómat, hogy azt hittem, mindjárt kiszakad a helyéről.
– Claire! Nyisd ki!
Ryan volt az.
Amikor beengedtem, azonnal észrevettem a vért az ingujján.
– Mi történt?!
– Nem az én vérem.
Az arca sápadt volt, a szeme alatt sötét karikák húzódtak.
– Ryan, mondd el, mi történt!
Az öcsém sírva fakadt.
– Tizenkétezer dollárral tartozom.
Azt hittem, rosszul hallok.
– Mennyivel?
– Tizenkétezerrel.
– Kinek?
– Néhány fickónak, akikkel pókereztem.
– Te szerencsejátékoztál?!
– Azt hittem, pénzt nyerhetek! Ki akartam fizetni anya kórházi számláit. Segíteni akartam neked!
– Szerinted a szerencsejáték megoldás?!
Ryan a hajába túrt.
– Eleinte nyertem. Aztán veszítettem. Kölcsönadtak pénzt, hogy visszanyerhessem, de csak még rosszabb lett.
– És a vér?
Elfordította a fejét.
– Tegnap este megvertek egy férfit előttem. Csak azért, hogy lássam, mi történik, ha nem fizetek.
Megborzongtam.
– Kik ezek az emberek?
– Victor Hale emberei.
A név hallatán egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
Még én is hallottam Victor Hale-ről.
Egy vagyonos üzletember volt, aki elegáns éttermekkel, ingatlanokkal és szállodákkal rendelkezett.
A városban azonban mindenki suttogott arról, hogy az igazi vagyonát illegális fogadásokból és uzsorakölcsönökből szerezte.
– Azt mondták, ma este eljönnek – suttogta Ryan. – Ha nincs pénz, engem visznek el.
– Felhívjuk a rendőrséget.
Ryan pánikba esett.
– Nem! Azt mondták, ha beszélek, megölnek téged!
A szobában hirtelen dermesztő csend lett.
Ekkor megszólalt a telefonom.
Ismeretlen szám.
Felvettem.
– Claire Bennett?
– Igen.
Egy mély férfihang válaszolt.
– A testvére magánál van?
Ryan rémülten nézett rám.
– Ki beszél?
– Mondja meg neki, hogy a határidő este nyolc óra. És Claire…
Elhallgatott.
– Igen?
– Szép az a kis lakás a Riverbend Terrace harmadik emeletén. Kár lenne, ha valami történne vele.
A vonal megszakadt.
A telefonom kicsúszott a kezemből.
Ryan zokogni kezdett.
Én pedig a hűtőszekrény felé fordultam.
Daniel Mercer névjegykártyája ott volt a mágnes alatt.
Hosszú percekig néztem.
A büszkeségem azt súgta, ne hívjam fel.
A félelmem azonban erősebb volt.
Remegő kézzel tárcsáztam a számot.
A második csörgésre felvette.
– Claire?
Meglepődtem.
– Honnan tudta, hogy én vagyok?
– Elmentettem a számodat, amikor hívtalak volna, hogy érdeklődjek, rendben hazaértél-e. De végül nem akartalak zavarni.
Nyeltem egyet.
– Daniel, bajban vagyok.
Azonnal megváltozott a hangja.
– Hol vagy?
– Otthon.
– Megsérültél?
– Nem, de az öcsém…
Nem tudtam folytatni.
– Claire, figyelj rám! Zárd be az ajtót. Ne engedj be senkit. Tizenöt perc múlva ott leszek.
– Daniel, nem kell…
– Most ne vitatkozz velem!
A vonal megszakadt.
Pontosan tizennégy perccel később megjelent egy fekete autó.
Daniel kiszállt belőle, de nem volt egyedül.
Egy ötvenes éveiben járó, ősz hajú nő érkezett vele, valamint egy magas, széles vállú férfi.
– Claire, ő Evelyn Price, az ügyvédem. Ő pedig Marcus Reed, a biztonsági vezetőnk.
Evelyn határozott kézfogással üdvözölt.
– Daniel azt mondta, sürgős segítségre van szükségük.
Ryan megdermedt, amikor meglátta Danielt.
A következő pillanatban hátrálni kezdett.
– Ne! Ne engedd be őt!
Értetlenül néztem rá.
– Miről beszélsz?
Ryan Danielre mutatott.
– Ez az ember… láttam őt!
Daniel arcáról eltűnt minden szín.
– Hol láttál engem?
Ryan remegő hangon felelt.
– Victor Hale irodájában. A falon volt egy fénykép rólad.
Daniel lassan Evelyn felé fordult.
– Tudtam.
Az ügyvédnő összeszorította az ajkát.
– Akkor igazad volt.
– Mi folyik itt?! – kiáltottam.
Daniel mély levegőt vett.
– Claire, van valami, amit el kell mondanom. De előbb hallanom kell a testvéred történetét.
